Werner atya életútja
Werner Alajos 1905. július 14-én született Tiszakécskén, a Werner család negyedik gyermekeként, egyetlen fiúgyermekként. Már gyermekkorában megmutatkozott tehetsége a zene iránt. Édesapja halála után a család Pozsonyba költözött. Ez a változás döntően hatott Werner Alajos szellemi fejlődésére. Pozsony nagy jelentőségű város volt zenei szempontból a 19. és a 20. század fordulóján.
Érettségi után kispapnak jelentkezett. Tanulmányait először Szombathelyen, majd harmadévtől Budapesten végezte. Fölszentelése után főpásztora Rómába küldte, ahol öt éven át a Pontificia Scuola Superiore di Musica Sacra növendéke volt. Itt szerezte egyházzenei doktorátusát 1933-ban.
Hazatérve Szombathelyen működött mint teológiai tanár. Ezen tevékenysége mellett szervezte meg énekkarát, a Schola Cantorum Sabariensist, amely a gregorián mellett a klasszikus polifónia mesterműveinek előadására specializálta magát. A kórus nem a szokványos értelemben vett vegyeskar volt, hanem fiú-férfi vegyeskar, tehát a szoprán és alt szólamot kisfiúk, a tenor és basszus szólamot pedig férfiak énekelték. Ez egészen különleges hangzást eredményezett.
1937-ben jelent meg Werner Alajos „Éneklő Egyház” című könyve. Innen ered mai népénektárunk címe is. Amikor ennek szerkesztése közben Werner atya elhunyt, a szerkesztőbizottság az ő emlékére adta a készülő énekeskönyvnek ezt a címet.
Munkásságára országos szinten is felfigyeltek. 1936-ban a Zeneakadémia óraadó, 1942-től pedig kinevezett tanára lett. Az egyházzene szakon tanított, olyan munkatársak mellett, mint Harmat Artúr és Bárdos Lajos. Ők hárman meghatározó személyiségei lettek az egyházzenei életnek. Növendékeiknek a tőlük kapott szellemiség olyan erőt adott, hogy a legnehezebb évtizedekben is kitartottak hitük mellett, és világító fáklyái lettek annak a kornak, amelyben éltek, amikor minden olyan művészi alkotást, melyben a hit és vallásosság bármely vonatkozásban megjelent, megpróbáltak száműzni. Ennek esett áldozatul a Zeneakadémia egyházzene tanszéke is, amelyet 1950-ben megszüntettek. Ezután került Werner atya a Központi Szemináriumba, ahol énektanárként és prefektusként tevékenykedett. 1953-ban azonban innen is távoznia kellett, ekkor jött Máriaremetére.
Amikor Werner atya 1942-ben mint zeneakadémiai tanár Budapestre került, a Regnum Marianum hitoktató közössége fogadta be Damjanich utcai házába. Később őt választották házfőnöknek. Amikor 1953-ban feloszlatták a Regnumot, a találkozók illegálisan továbbra is folytatódtak, legtöbbször Máriaremetén, Werner atya házában, az Ördögárok u. 227-ben. Az 1956-os forradalom utáni megtorlást követően tartóztatták le a régóta megfigyelt regnumi atyákat. Az 1961-es per elsőrendű vádlottja Werner atya volt, öt és fél évi börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban amnesztiával szabadult, de 1965-ben újból elítélték. Véglegesen 1967-ben szabadult.
Életének utolsó tíz évében is rendületlenül dolgozott. Betegsége ellenére, zeneszerzői szempontból ez az utolsó évtized volt a legtermékenyebb. A széles körben elterjedt Meercedes-mise 1968-ban készült a fogolykiváltó Szűzanya tiszteletére. Ebben a művében Kodály Magyar miséjének mintáját követi. A Magyar Te Deum is ezzel egyidőben készült, ebben az énekkar éneke váltakozik az egész közösség által énekelt ismert dallammal. Ebben a műben jól megvalósul a tevékeny közösségi részvételről szóló zsinati tanítás.
A Szent István király tiszteletére komponált nagy, összetett kórusmű 1971-ben keletkezett, Szent István királyunk millenáris évében. A mű bemutatója a székesfehérvári Szent István bazilikában volt a szerző vezényletével.
1978 nyarán volt Werner atya aranymiséje, amelyen a remetei hívek, a kiterjedt rokonság és tisztelői mind részt vettek. Erre az alkalomra új kehely készült számára, amelyet láncok „ékesítettek” börtönéveinek emlékére. Az ünnepi szentbeszédben Werner atya elmondta, hogy börtönéveit nem cserélte volna el élete legszebb éveivel, amelyeket Rómában töltött el, gregorián tanulmányokat folytatva.
Az aranymise után Werner atya egészségi állapota válságosra fordult. Nehezen járt, gyenge volt a szíve, a keringési rendellenesség miatt lábán nehezen gyógyuló seb alakult ki. A János kórházba, majd a Korányi szanatóriumba került. Állapota nem javult, szívinfarktust követően rövid szenvedés után 1978. november 8-án visszaadta lelkét teremtőjének.
Szent Cecília, az egyházi énekesek védőszentje ünnepének vigíliáján volt a temetése. Száz paptársa, sok-sok kórustag, hívek sokasága kísérte utolsó útjára. Temetési gyászbeszédét dr. Székely László így fejezte be: „Ha már ott vagy Szent Cecília és Nagy Szent Gergely társaságában, s most legszebb énekeidet énekeled, emeld föl karmesteri pálcádat, dirigálj, hogy semmi hamis ne legyen bennünk, hanem harmónia, összhang, egyetértés, jóság, szeretet!”
Amikor koporsóját lebocsátották a földbe, a kórus Werner atya „Adoramus te, Christe” c. motettáját énekelte. Ez a mű azóta Werner atya egyik leggyakrabban énekelt művévé vált. Szinte nincs olyan egyházi kórus-összejövetel, amikor ne hangzana el Werner mű.
Hamvai nem maradtak a Farkasréti temetőben, Werner atya „hazatért” Máriaremetére. Több száz tisztelő – paptárs, tanítvány és családtagok – jelenlétében 2002. július 5-én ünnepi szentmise keretében emlékeztek meg és szentelték be Werner Alajos, a jeles egyházzenész hamvait Máriaremetén, ahol huszonöt éven keresztül szolgálta Istent és hívő népét. Takács Nándor székesfehérvári püspök, az Országos Magyar Cecília Egyesület akkori elnöke végezte a szertartást, és idézte fel Werner atya életútját.
Méltó helyre került a remetei templomkertben az új síremlék: a Werner atya által hazahozott, szabadtéri oltáron álló Mária-szoborra tekint, amely előtt Werner atya éjszakánként oly sokat imádkozott. Sírkövén felirat hirdeti: „A musica sacra és a Regnum Marianum apostola. A kegyhely kántora és lelkipásztora. Magnificat”.
Számunkra példa Werner atya egész élete, életszentsége, rendíthetetlen kitartása hivatása, a papság és a szent zene mellett. Idén, 2005-ben ünnepeljük születésének 100. évfordulóját. Gondoljunk rá mindig nagy-nagy tisztelettel és végtelen szeretettel!
Máriaremete, 2005. július.
Dr. Abos Imre