Mindszenty József
Mindszenty József 1892-ben született, eredeti neve Pehm József. Zala megyei plébános volt, majd 1944-ben nevezte ki XII. Pius pápa veszprémi püspökké, röviddel ezután a nyilas kormány bebörtönözte. Esztergomi érsek és Magyarország prímása 1945-ben lett, bíborosi rangot 1946-ban kapott. Koholt vádak alapján 1948 karácsonyán bebörtönözték, 1949-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadították, a szabadságharc leverése után az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére menekült. A követségen tartózkodott 1971-ig, amikor elhagyhatta az országot és Bécsbe költözött. Ott halt meg 1975-ben. Végakarata szerint az ausztriai Mariazellben temették el. A rendszerváltáskor, 1990-ben rehabilitálták, 1991-ben pedig ünnepélyes keretek között helyezték örök nyugalomra az esztergomi bazilikában. Ferenc pápa 2019-ben elismerte Mindszenty József életszentségét, a szentszéki dokumentum kiemelte a bíboros Krisztushoz való hasonlatosságát és szeretetgyakorlását.
A bíboros, hercegprímás 1947-ben hirdette meg a Boldogasszony-évet, 1947. szeptember 15-én ennek keretében rendezték meg azt a zarándoklatot, amelyen százezer ember vonult a Városmajorból Máriaremetére Mindszenty József vezetésével. Egy héttel később a női zarándokok Meszlényi Zoltán segédpüspökkel az élükön, majd újabb egy hét elteltével a fiatalok Czapik Gyula egri érsek nyomában haladva zarándokoltak Máriaremetére. Még 1951 májusában, a kommunista diktatúra legbrutálisabb időszakában is húszezer ember zarándokolt Máriaremetére. A zarándoklatot a rendszerváltás után, 1991 szeptemberében tartották meg először, 1997 óta ötévente zarándokolnak a hívek Máriaremetére. A 2017. szeptember 16-án megrendezett Mindszenty-zarándoklat alkalmából Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatott be szentmisét, és megáldotta Mindszenty József bíboros, hercegprímás erre az alkalomra elkészült szobrát a máriaremetei kegytemplom előtt. A 85 centiméteres posztamensen álló, 220 centiméter magas, mészkőből készült Mindszenty-szobor Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész alkotása.