Férfiak imacsoportja

Férfiima

Férfiként, férjként, családapaként sokszor azzal szembesülünk, hogy jelenlegi eszköztárunk kevés ahhoz, hogy jól legyünk és kiteljesedjünk a fenti szerepekben. Férfi létünket kapcsolataink által tudjuk megélni: nem magányos harcosok vagyunk. Az élő hitnek is mindig van közösségi dimenziója, a kettő pedig egy hitvalló férfiközösségben ér össze sajátos módon. A férfiközösség egy olyan támogató közeg, ahol önmagam lehetek. Ha ez a közösség együtt Istenre fókuszál, az segíti a tagjait egymással is azonos hullámhosszra kerülni. Amikor Istennel is próbálunk őszinték lenni, vigaszt és erőforrást találunk és hordozzuk egymást.

Több, mint 10 éve működik a környéken férfi imaközösség. Ezeken az alkalmakon Jézus van a középpontban. Kéthetente reggel 6-tól együtt vagyunk az Oltáriszentségben jelen lévő Úr előtt, és ennek ereje van! Isten elé visszük a napunkat, a terveinket, a ránk bízottakat. Egy hely, ahol testvéri közegben, őszintén megélhetem az istenkapcsolatomat a közös zsoltározás, dicsőítés, egyéni és közbenjáró ima által. Egymást meghallgatva erőt meríthetünk a hasonló megküzdött élethelyzetekből, bátorítást kapunk a saját kihívásainkkal való szembenézésre. Korán reggel ott lenni lemondással jár és a család sem könnyen nélkülözi az édesapákat erre az időre. Hogy mégis megéri-e, azt talán a feleségeink tudják hitelesen megmondani…

Szeretettel várjuk a környéken élő férfiakat imaalkalmainkra!

Forián-Szabó Márton

mforiansz@gmail.com

 

Exodus

Az elmúlt években világszerte elterjedt és hazánkban is egyre népszerűbb Exodus90 lelkigyakorlatot plébániánk sok férfi tagja végzi évről-évre. Az Exodus90 három alappilléren nyugszik. Az első pillér az ima, amely napi szentírás olvasásból és személyes imából áll. A második pillér az aszkézis, vagyis a fegyelmezett életvitel, amely során a résztvevők lemondanak bizonyos kényelmi szokásokról, hogy jobban tudjanak összpontosítani lelki fejlődésükre. A harmadik pillér a testvéri közösség, amely rendszeres megosztást jelent a “kötéltárssal”, valamint heti találkozókat, ahol a kisebb csoportokba osztott résztvevők megosztják egymással tapasztalataikat, együtt imádkoznak, és támogatást nyújtanak egymásnak. Húsvétra készülve 90 napig tart ez az intenzív lelkigyakorlat.

További információk az Exodus90 lelkigyakorlatról és a bekapcsolódás lehetőségéről:

Palicz Tamás

paliczt@gmail.com

Férfikör