Jegyeskurzus

“Tegyél a szívedre pecsétnek” (Én 8,6)

.

Jegyeskurzusunkra szeretettel várjuk mindazokat a párokat, akik szentségi házasságra készülnek. A kurzus célja, hogy segítséget nyújtson a keresztény házasság értékeinek mélyebb megismerésében, és támogassa a jegyeseket ebben az életre szóló döntésben.

.

A katolikus házasságra való felkészülés szerves része egy jegyesoktatáson való részvétel. Az itteni felkészülés során fontosnak tartjuk, hogy a párok egymással és Istennel való kapcsolatukban egyaránt erősödjenek. Hisszük, hogy a házasságra készüléshez nem hagyományos értelemben vett oktatásra van szükség, hanem sokkal inkább olyan támogató keretre, amely elősegíti az őszinte és mély kommunikációt. Ezért az alkalmak fontos részét képezik a páros beszélgetések és megosztások. Különösen értékesnek tartjuk, hogy a felkészülés több jegyespár közösségében valósul meg. A felkészítők saját házasságukból és életükből hozott tapasztalataikkal, személyes tanúságtételükkel is próbálják segíteni a résztvevőket ezen az úton.

A kurzus összesen 6 hétköznap esti alkalomból és 2 egyéb eseményből áll. A felkészítő csapatot László atya mellett két házaspár alkotja: Geiszter György & Ágnes, illetve Balogh Ádám & B. Karlócai Ramóna.

A jegyeskurzus minden évben általában februárban indul, és rendszerint a húsvéti nagyhét előtt fejeződik be.

A jegyeskurzusra kérjük a jegyespár jelentkezését a mariaremetei.jegyeskurzus@gmail.com címre.

Templomunkban tartandó esküvő esetén a személyes jelentkezés a plébánián történik, mindkét fél jelenlétével, a hivatali időben, advent első vasárnapja és január 31. között.