A Máriaremetei Werner Alajos Kórus, templomunk felnőtt vegyeskara; karnagya Barlay Zsuzsa.
Alapító karnagyunk, a szent életű egyházzenész pap, Werner Alajos, 1953-ban alapította meg a gyerekkart, amiből később kinőtt a jelenlegi kórus őse.
A Werner Kórus történetéről itt olvashat.
Az énekeseink elkötelezett és szép hangú hívek, akik heti 1 próbán gyakorolják be az ünnepi miséken éneklendő műveket. Próbáinkat szerdánként 6-8-ig tartjuk.
Miket éneklünk?
Alkalmanként visszanyúlunk a szent zene ősrétegét képező, ünnepélyesen hömpölygő gregorián zenéhez, de legtöbbször többszólamú kórusdarabokkal foglalkozunk a klasszikus repertoárból. Palestrina és Lassus, Praetorius és William Byrd 3-400 éve született remekművei mellett J.S.Bach koráljai, Händel egy-egy slágerszámba menő kórustétele is a kedvenceink közé tartozik. De a romantikus stílus szenvedélyes énekelt imái és a mai kor merész harmóniavilágú, csodás remekművei éppúgy Istenhez emelik a lelkünket, mint Werner Atya mély hitből fakadó, megrendítő művei.
Műfaji szempontból elsősorban rövidebb terjedelmű motettákat éneklünk, de van a repertoárunkon közel 10 mise és 4 passió is.
Az orgonakíséretes darabokat templomunk orgonistája, Mózes Krisztina közreműködésével adjuk elő.
Mikor éneklünk?
A nagy egyházi ünnepeken: karácsonykor, a nagyhéten, húsvétkor, pünkösdkor, bizonyos Mária-ünnepeken, illetve egyéb lelki alkalmakon, például ökumenikus imaórán.
Miért jó a templomi kóruséneklés?
A templomi kórus Isten dicsőségére, a közösség épülésére, és énekeseink saját lelki fejlődésére szolgáló tevékenysége semmi mással nem összehasonlítható. Aki összeszedetten, ihletett imaállapotban adja át magát e nemes zeneművek megszólaltatásának, sokszor valóban égi magasságokba emelkedik a zene szárnyán.
Másfelől a kórus közössége egy rendkívül összetartó, szeretetteljes csapat. A próbákon remek a hangulat, de előtte, utána, illetve külön alkalmakat is teremtünk a beszélgetésre, eszmecserére, kötetlen együttlétre.
Tagfelvétel
A tagfelvétel folyamatos, bármikor lehet jelentkezni. Örömmel vesszük a fiatalok jelentkezését tenor és basszus szólamainkba, de akár a szopránba, altba is. Feltétel a jó hang és az elköteleződés. Jelentkezni a karnagynál lehet: Barlay Zsuzsa +36 70 5 10 15 20 barlayzsuzsa@gmail.com.
***
Werner Alajos
……
A Máriaremetei Werner Alajos Kórusa története
….
Barlay Zsuzsa karnagy, énekes, zenetanár 1994-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 1997 óta a Nemzeti Énekkar tagja, számos kamaraénekegyüttes énekese (volt), például Tomkins Énekegyüttes, Ars renata, FIBO, Budapesti Kamaraopera, Encuentros, Á la c’ARTe.
Karnagyként a Budakeszi Zákányi Zsolt Református Kórus és a Biatorbágyi Pászti Miklós Vegyeskórus vezetője volt, illetve a máriaremetei gyerekek alkotta Földreszállt Angyalok gyerekkar alapítója volt.
Tanított ének-zenét gimnáziumban, illetve fiatalokat oktat szolfézsra, hangképzésre.
2 gyerekes édesanya.
Mózes Krisztina a Budapesti Kántorképzőn szerzett oklevelet, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énektanár és karvezető szakán, valamint ugyanott orgonaművész-tanár és zeneelmélet szakán szerzett diplomát.
A Solymári Szokolay Bálint Nőikar karnagya.
2024-től látja el templomunkban a kántor-orgonista feladatokat illetve vezeti a scholát.