Bár nincs „hivatalos” kötődése a Kegytemplomnak a Regnum Marianum közösséghez, a plébániához több tucatnyi regnumi család tartozik, illetve kötődik, akik aktívan részt vesznek a plébánia életében, dolgoznak a képviselőtestületben, szolgálnak a zenekarokban, a scholaban és az oltár körül, illetve különféle munkacsoportokban.

De mi is a Regnum Marianum?
A Regnum Marianum kifejezés jelentése: Mária országa.
A XIX. század végén Budapesten 9 katolikus pap-hittanár közösségi életet kezdett a fiúifjúság nevelésére. Szerzethez hasonló, de fogadalom nélküli közösségben éltek. Vezetőjük a választott házfőnök volt. Céljuk az volt, hogy hazánk – Szent István királyunk szándéka szerint – valóban Mária országa legyen. Az alapítók lelki mentora és támasza Prohászka Ottokár esztergomi spirituális, később püspök, a híres szónok és író volt.
A mozgalom 1898-ban Mária Kongregációként indult. Röviddel a cserkészmozgalom magyarországi elterjedése után a Közösség alapító tagja lett a Magyar Cserkészszövetségnek, 3. sz. Regnum Marianum Cserkészcsapatok néven. A kétféle gyermeknevelő irányzat értékeit egyetlen életstílusba ötvözték, melynek jelmondata: „Gratia supponit naturam” (A kegyelem a természetre épül).
A kommunista rendszerben üldözték a Regnum tagjait, főleg papjait, így a közösség titokban folytatta tevékenységét, szervezve a csoportok találkozóját, táborokat és más eseményeket.
Közben a nevelés kiegészült a lányokkal is, és idővel az ifjúsági csoportok 18 éves koruk után is együtt maradtak. Így a Regnum mindenki számára nyitott lett, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig.
1991-ben Regnum Marianum Katolikus Közösség Egyesület (RMKKE) néven civil szervezetként is bejegyezték a Bíróságon. 1997-ben Regnum Marianum néven Paskai László bíboros jóváhagyta a szervezet alapszabályát, egyházi magántársulásként. Ahogy nőtt a közösség, úgynevezett „helyi Regnumok” alakultak, ezek egyike Remetei Regnum Marianum, melynek már többszáz tagja van.
A Regnum tagjai nemcsak a mozgalom belső életét munkálják, hanem a Magyar Katolikus Egyház építésében is feladatot vállalnak. Ezért a Közösség ma így fogalmazza meg küldetését: a magyar Egyház szolgálata, melyet elsősorban az ifjúság nevelésével valósít meg.
Ma a Regnum Marianum közösségnek mintegy 3000 tagja van, köztük 30 pap és 2 püspök.
A Remetei Regnum Marianum
A Remetei Regnum (RRM) a „Kápolnai közösség”-ben gyökerezik. Így nevezik azt az immár 40 éve született és mai is élő közösséget, amit még a rendszerváltás előtt Waigand József atya, Jóska bácsi hívott életre az Ördögárok utca 5. szám alatt működő Szociális Testvérek rendházában. Gyemekközpontú miséire főként fiatal családok jártak, az eleinte csak néhány családól álló közösségből nőtt ki a Remetei Regnum Marianum. A közösség tettvégya és ereje akkora volt, hogy rövidesen saját iskolát is indított: ez lett a mindenki által ismert ÖKU. A családok gyermekeit pedig már akkor regnumi gyakorlat szerint össze közösségekbe a szülők és csapatvezetők.
Hivatalosan 1984-ben vált Helyi Regnummá a meglévő pár nép, és azóta működik és növekszik az Remetei Regnum. 2014-ben 450 fő részvételével 30 éves jubileumi nagytárborban ünnepelt a közösség, majd 2024-ben már a 40 éves jubilumra gyűltek össze.
A Közösség sajátja a lelkiség és a nomád örömök harmónikus összekapcsolása, ezek megélése. Mindezt úgy, hogy a 7-8 éves korban egy csapatba (regnumi szóhasználattal: népbe) szerveződő gyerekek nem ritkán még 30-40 évvel később is együtt vannak, rendszeresen találkoznak, kirándulnak, táboroznak.
Természetes, hogy a tagok életállapotának megváltozásával a kis regnumi közösségeknek is újra meg kell találniuk saját céljaikat, új tagjaikat, de leginkább új feladataikat – amelyek ekkor már túlmutatnak a szűken vette regnumi feladatokon. A regnumban nevelkedett fiatalok és felnőttek plébániánkon is könnyen kapcsolódnak a helyi sajátosságokhoz, s úgy élik meg egyházi küldetésüket, hogy a helyi közösség építésén munkálkodnak.