A ministránsok az oltár körül szolgálják Istent a szentmiséken és más alkalmakon. A ministrálás jó lehetőség arra, hogy aktívan, a liturgiába jobban bekapcsolódva, tudatosan és a közösséget is szolgálva legyünk jelen a szertartásokon. Egymásra figyelő és összehangoltan, csapatban tevékenykedő közösséget alkotunk, ahol együtt élünk át emlékezetes pillanatokat. Sok felnőtt elmondja, hogy milyen élményt jelentett számára a gyermekkori ministrálás, sokunk istenkapcsolatának és közösségi tapasztalatának alakulásában töltött be jelentős szerepet.
A máriaremetei ministránsok közössége szeretettel várja soraiba azokat a legalább általános iskolás korú fiúkat és lányokat, akik szívesen mondanak igent erre a szolgálatra! Az év során bármikor lehet csatlakozni, a szentmisék után a sekrestyében várjuk a jelentkezőket és szüleiket. Az újoncokat novemberben ünnepélyesen a ministránsok közösségébe fogadjuk. A ministránsok az év során a próbákon és a szentmiséken szolgálva gyarapítják tudásukat, majd a következő novemberi ünnepélyes ígérettétel során megbízást kapnak a tudásuknak megfelelő ministráns szolgálatra.
A ministráns foglalkozásokat adott szombatokon 9:00-10:30 között tartjuk a templomban és a plébánián. A ministráns feladatok próbája és liturgikus ismereteink bővítése mellett hangsúlyt helyezünk a közösségépítésre, és a játék sem marad el. Programjaink között van kirándulás, zarándoklat, fagyizás is, illetve részvétel az egyházmegyei ministráns találkozón. A nagyobb fiúknak lehetősége van a római nemzetközi ministráns találkozókon való részvételre is.
Ministráns vezetők: Fodor Misi, Forián-Szabó Marci, Geiszter Gyuri, Tölgyesi Kinga



